Az éhezés, vagyis az energia és a létfontosságú tápanyagok a szervezet számára szükségesnél tartósan alacsonyabb bevitele már az ősidőktől kezdve jelen volt az emberiség történelmében. A megváltozott időjárás, természeti katasztrófák által okozott rossz termést követően gyakran pusztított éhínség, s mindemellett az elhúzódó háborúk csak fokozták az élelmiszerhiányt.

Az éhezés még ma is a legsúlyosabb globális – politikai, gazdasági, egészségügyi – problémák egyikének számít, amely a világon évente milliók halálával hozható összefüggésbe. Az éhezők száma egyre növekszik, a FAO adatai szerint a Földön jelenleg 850 millió ember éhezik, miközben a világon megtermelt élelem elegendő lenne a teljes népesség számára.

A kóros soványság

Amennyiben a szervezet energiaegyensúlya tartósan negatív irányba tolódik el (vagyis a táplálékkal felvett napi energia kevesebb, mint az energiafelhasználás során leadott), soványság alakul ki. Ha a testtömeg 15-20%-kal kisebb a normálisnál, és a tartalék zsírszövet mennyisége is csökkent vagy elfogyott, akkor kóros soványságról, ha a zsírraktárak mellett a szervezet az izomfehérjéket is felhasználja, akkor még súlyosabb kóros soványságról beszélünk.

Az éhezés állomásai

A krónikus alultápláltságra a kis testtömeg mellett jellemző az ún. éhezési ödéma kialakulása, amely a fehérjeszegény táplálkozás következtében a vér alacsony fehérjetartalma miatt a szervezetben fellépő víz felszaporodását (a vérplazmafolyadék sejten kívüli térbe áramlását) jelenti. Ennek tünete, hogy a lábak, vagy fekvő helyzetben a hát megduzzad. A védekezőrendszer fehérjeellenanyagainak mennyisége szintén kevesebb lesz, aminek következtében az éhező szervezet fogékonyabbá válik a különböző fertőző megbetegedésekre. Mindezek mellett – a kevesebb konyhasóbevitelnek is köszönhetően – csökken a vérnyomás, amely fekvő vagy ülő helyzetből felállás esetén átmenetileg hiányos agyi vérellátást, ájulást is eredményezhet. Elkezdődik a csontok leépítése, károsodik a máj, a vese, a hormonokat termelő belső elválasztású mirigyek. A savas kémhatású bomlástermékek nagymértékben felhalmozódnak. Végül az olyan életfontosságú szervek lebontása is kezdetét veszi, mint a szív, amelynek kimenetele a halál.

Gyermekek és a hiányos táplálkozás

Gyermekek esetében az energia- és fehérjehiányos táplálkozás csökkent szellemi, valamint testi fejlődéshez vezet. Mivel a kisgyermekek immunrendszere még nem elég érett, ezért közülük többen áldozatul esnek különböző fertőző betegségeknek.

A megoldás: a visszatáplálás

Hosszan tartó éhezés után elég időt, nagy figyelmet és körültekintést igényel a normális étkezésre való átállás. A hirtelen feltáplálás hatására ugyanis felborulhat a szervezet ionegyensúlya, mely a szív ingerképzési zavarát vonhatja maga után, és halált is okozhat. Ez a veszély egykor a koncentrációs és hadifogolytáborok túlélőinél állt fenn, de ma is aktuális lehet figyelembe venni túlzásba vitt léböjt- valamint fogyókúrák esetén.

A fejlett világ és az alultápláltság

A minőségi éhezés (azaz hosszabb időn keresztül a létfontosságú tápanyagok nem megfelelő arányú fogyasztása) a táplálkozásnak olyan elégtelen formája, amely az eddig tárgyalt (mennyiségi és egyben minőségi) éhezésnél kevésbé feltűnő, így gyakran észrevétlen marad. Hiszen első látásra ki gondolná egy normál vagy túlsúlyos

emberről, hogy azért nyugtalan, lehangolt, figyelmetlen és álmatlan, mert teste B1- vitaminra „éhezik”? Ugyanígy fáradtság, étvágytalanság, izomfájdalmak esetén sem árt felülvizsgálni étkezési szokásainkat, mert könnyen kiderülhet, hogy csupán a kellő

mennyiségű C-vitaminban gazdag ételek hiányoznak mindennapjainkból. A hosszú távú nem megfelelő étkezés szinte elkerülhetetlenül vitamin- és ásványianyaghiányt is maga után von, melyből adódóan a megjelenő tünetek (bőrelváltozások, vérszegénység, stb.) hosszú sorát lehetne még felsorolni. Fontos tudatában lenni annak, hogy a szervezet védekezőrendszerének gyengülésén keresztül a különböző hiányállapotok olykor súlyos egészségügyi problémák megjelenésének is kiindulópontjai lehetnek. Az egyoldalú, szűk ételsoron mozgó táplálkozás helyett ezért mindig törekedjünk az átgondolt változatosságra, mely egyfajta garanciát jelenthet arra nézve, hogy semmilyen szempontból ne kelljen éheznünk a bőség közepette.

Forrás: MDOSZ- Táplálkozás és Tudomány VIII. évfolyam 12. szám, 2007. december

A szénhidrátok energiaforrásként funkcionáló két csoportját a cukrok és a keményítő alkotják. Mindkét szénhidráttípus grammonként 4 kcal energiával látja el a szervezetet. Az összehasonlítás kedvéért ugyanekkora mennyiségű, vagy 1 gramm zsír 9, míg ugyanennyi alkohol 7 kcal, a fehérje pedig 4 kcal energiát biztosít. A szénhidrátok harmadik nagy csoportját a rostok alkotják, melyek bár szervezetünk emésztőrendszere számára nagyrészt feldolgozhatatlanok, ezáltal az energiaellátásban nincs szerepük, számos fontos élettani feladatuk van pl. a bélműködés egészséges működésének fenntartásában ballasztanyagként és prebiotikumként vesznek részt.

A táplálkozási ajánlások hangsúlyozzák a szénhidrátokban gazdag étrend jelentőségét, ezt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy napi energiafelvételünk több mint felét ebből a tápanyagból (főként keményítőből) javasolt kielégíteni.

Keményítőben gazdag élelmiszereink a gabonafélék (pl. rizs, kukorica, búza) és az ezekből készült termékek: a tészták, kenyerek, péksütemények, valamint a malomipari termékek, a burgonya és a hüvelyesek.

A cukrok családjába a répa- és szőlőcukor (előbbit elsősorban kristálycukor formájában ismerjük és használjuk), a gyümölcs- és tejcukor, valamint a malátacukor tartozik. Természetes cukorforrásként a gyümölcsök, zöldség- és főzelékfélék, valamint a tej és tejtermékek említhetők. Az élelmiszeripar is gyakran használja fel a cukrot, ilyenkor más-más tulajdonságát használják ki a jó minőségű végtermék előállítása érdekében. A cukor számos fontos szerepet tölt be, mint technológiai alkotórész – felhasználásától függően pl. mint ízesítő- vagy sűrítőanyag. Az élelmiszerek állaga, textúrája (pl. krémesség) lényeges eleme a termék élvezeti értékének. Talán jobban ismert a cukor természetes tartósító hatása, melyet zselék, lekvárok, befőttek készítésekor használunk ki. Végül az élelmiszerek (pl. kenyér, sütemények) vonzó barna színének és kellemes ízének kialakításában is fontos rész jut a cukroknak.

Forrás: MDOSZ-Tudományos Életmódtanácsok III. Évfolyam 1. szám

Legtöbbször nem tudjuk megmagyarázni, miért is az a párunk akit végül választottunk.

Párválasztásunkban rengeteg tudatalatti tényező befolyásol bennünket. Fontos lehet számunkra a külalak, a kulturális hovatartozás, de vajon mi a helyzet a testtömeggel?

Befolyásolják–e választási szokásaink a túlsúlyosok számának növekedését? Ezt az igen érdekes felvetést vizsgálták skóciai kutatók.  A tanulmány elkészítésében 42 pár vett részt, bevonásukkal a kutatók arra jutottak, hogy a nem véletlenszerű párválasztás hozzájárulhat az elhízás terjedéséhez. Ennek oka lehet, hogy a túlsúly már egyre fiatalabb korban megjelenik, így a tinédzserek és kora húszas éveikben levők könnyebben kategorizálnak, hogy partnerük a „macis-duci” vagy inkább „inas-csontos” típushoz tartozik-e.

A kutatásból kiderült, hogy a párválasztásnál a hozzánk hasonló társat választjuk.

A testtömeg és a párválasztás lehetséges összefüggései más kutatócsoportokat is gondolkodóba ejtettek. Finn kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a szerelem gyümölcsének; a gyermekeknek számát

vajon befolyásolja-e testtömeg. Az 1980-ban kezdődő felmérés 1298 finn, 12, 15 és 18 éves fiú és lány bevonásával indult. Huszonegy év elteltével az időközben nőkké és férfiakká vált csapat gyermekeinek számát vizsgálva a következőket találták a kutatók: a kamaszkori testtömeg-indexeket alapul véve legkevesebb gyermeke az elhízottaknak volt, a normál súlyúaknál 32-38%-kal kevesebb. Akik azonban kicsit jobban vigyáztak testtömegükre kamaszkorban és nem voltak elhízottak, „csak” túlsúlyuk volt, azok 4-8%-kal kevesebb gyermeket vállaltak, mint normál súlyú társaik. A soványabb tinik gyermekeinek számát elemezve az derült ki, hogy nekik is kevesebb gyermekük van (átlag 10-16%-kal), mint a normál súlyúaknak. Ezek az összefüggések hasonlóak voltak férfiak és nők esetében.

Konklúzióként elmondható, hogy a normál testtömegtől bármilyen irányban történő nagyobb eltérés (akár soványság, akár elhízás), negatívan befolyásolja a gyermekek számának alakulását a populációban. Az egyre növekvő gyermek és kamaszkori elhízás pedig veszélyeztetheti a jövő nemzedékek reproduktivitását.

Forrás: MDOSZ- Tudományos Életmódtanácsok II. évfolyam 9. szám

A kenyér az emberiség egyik fő tápláléka, amely Magyarországon is alapélelmiszernek számít. Ma már a nagy választéknak köszönhetően szinte mindenki megtalálja az ízlésének legmegfelelőbb fajtát.

A kenyér beltartalmi értékei

Mivel a legnagyobb mennyiségben fogyasztott élelmiszerünkről van szó, egészségünk megőrzése szempontjából fontos szempont a nap mint nap asztalunkra kerülő kenyér adagja és tápanyag összetétele is. A hazánkban gyakori túlsúly, érelmeszesedés, cukorbetegség és az ezek következményeként megjelenő társbetegségek megelőzése érdekében javasolt előnyben részesíteni a magasabb élelmi rosttartalmú (teljes őrlésű, magvakkal dúsított, nagyobb rozsliszttartalmú) kenyérféleségek fogyasztását a fehér pékárukkal szemben. Kutatások igazolják ugyanis, hogy pl. a zabkorpával készült termékek gyakori fogyasztása mellett csökken a vér össz-, valamint érfalat károsító LDL koleszterinszintje is. Bőséges folyadékellátottság mellett a vízben nem oldódó élelmi rostok (hemicellulóz, cellulóz) pedig elősegítik a bél megfelelő működését, ezáltal képesek megakadályozni a székrekedés és más bélproblémák kialakulását. A magasabb rosttartalmú kenyérféleségek több vitamint (B1-, B2-, B6-vitamint), valamint ásványianyagot (magnéziumot és káliumot) tartalmaznak, mint fehér társaik. Bár fehérjéi nem teljes értékűek, napi (nem állati eredetű) fehérjebevitelünk tekintetében mégis alapvetőek, mivel szükségletünk nagy részét a gabonafélékből, fedezzük. Fontos szem előtt tartani azonban, hogy az értékes tápanyagok mellett a kenyér magas energia-, szénhidrát-, valamint sótartalmú táplálék is egyben, ezért fogyasszuk mérsékletesen!

Beazonosítást könnyítő adatok

A kenyereken olvasható kenyércímkéről sok esetben csak az adott kenyér elnevezését tudhatjuk meg. Segíti azonban az eligazodást, ha tisztában vagyunk ezek jelentésével, a leggyakrabban fogyasztott kenyérféleségek alapanyagainak összetételével:

Fehér kenyér: 100 % a búzaliszt (BL 80) aránya.

Félbarna kenyér: 85 % a búzaliszt (BL 112), 15% a rozsliszt (RL 90) aránya.

Rozsos kenyér: 60 % és 85 % közötti a búzaliszt, 15 % és 40 % közötti a rozsliszt aránya.

Rozskenyér: 60 % alatti a búzaliszt, 40 % feletti a rozsliszt aránya.

A többgabonás, búzacsírás, szójás, korpás, burgonyás stb. névvel ellátott kenyerek összetétele a névadó adalékra vonatkozóan (pl. szójás kenyér esetében a szójára) szintén szabályozott. Lényeges előírás, hogy a malátával színezett – a barna kenyérrel könnyen összetéveszthető – kenyéren kötelező feltüntetni, hogy „malátával színezett”.

  A sütőipar termékei között ma már szerencsére megtalálhatóak a különböző betegségek diétájához illeszkedő speciális kenyerek is (pl. gluténmentes kenyér a lisztérzékenyek, fehérjeszegény kenyér a krónikus vesebetegek, diabetikus kenyér a cukorbetegek, nátriumszegény kenyér a magas vérnyomásban szenvedők, stb. részére).

Forrás: MDOSZ- Táplálkozás és Tudomány VIII. évfolyam 8. szám, 2007. augusztus

Lássuk mi az, ami az előző cikkemből kimaradt:

Igaz, hogy funkciója alapján az adalékanyagok egy része több helyre is besorolható, mégis érdemes tisztában lenni az adalékanyagok elsődleges, alapvető csoportosításával, mivel ehhez kötődik az élelmiszerek jelölése.

Az adalékanyagok főbb csoportjai:
· Színezőanyagok
· Tartósítószerek
· Antioxidánsok
· Állományjavító és -módosító anyagok
· Savasság szabályozók
· Ízfokozók és módosítók
· Édesítőszerek
· Egyéb kiegészítő- és segédanyagok

A csoportokon belül az ún. E-számokkal különböztethetőek meg legegyszerűbben a gyakran bonyolult és hosszú elnevezésű vegyületek. (Az E-számok az Európai Unió által bevezetett számrendszer az adalékanyagok azonosítására.)

Lényeges adat az adalékanyag megengedhető napi beviteli értéke, röviden az ADI (=acceptable daily intake), mely azt a testtömeg-kilogramm/napban kifejezett mennyiséget jelenti, amely huzamosabb időn keresztül fogyasztva – az eddigi vizsgálatok alapján – nem ártalmas az egészségre. (Pl. Az azorubin 4 mg/ttkg/nap ADI-je azt jelenti, hogy egy 70 kg-os ember összesen naponta maximum 280 mg-ot fogyaszthat ebből a színezékből).

Tartósítószerek

A különböző mikroorganizmusok (baktériumok, gombák) okozta romlástól a tartósítószerek – többségében az E200-E299 azonosítójú adalékanyagok – védik az élelmiszereket. Fontos tudni azonban, hogy nincs egyetlen olyan tartósítószer sem, amely egyformán hatásos valamennyi mikroorganizmus ellen, ezért az élelmiszeriparban általában ezeknek az adalékanyagoknak a kombinációját alkalmazzák. Bár a fogyasztók többnyire tartanak a tartósítószerektől, ezek használata adott esetben kisebb rizikóval jár, mint mellőzésük. Hazánkban a tartósítószerek közül  propionsavnak – melyet a lisztből készült termékek penészedésének és  nyúlósodásának megakadályozására alkalmaznak – pl. nincs is limitált ADI értéke. A legnagyobb ADI-je a szorbinsavnak, a legkisebb pedig a nitritnek van (tehát ez utóbbiból fogyaszthatunk a legkisebb mennyiségben.) Talán meglepő, de a tartósítószerek közül Magyarországon egyedül a kén-dioxidot (szulfitok) – melyet elsősorban a borászatban és világos színű zöldségek, gyümölcsök tartósításánál használnak – tartják számon a kötelezően feltüntetendő allergén anyagok listáján.

A magyar szabályzás szerint azonban nem számítanak konzerválószernek az egyébként tartósító hatást is kifejtő konyhasó, cukor, alkohol, esetsav, tejsav.

Antioxidánsok

Tágabb értelemben tartósítószernek tekinthetőek az – általában E300-E399 jelű – antioxidánsok is, melyek jelentősége, hogy akadályozzák az élelmiszerekben lezajló oxidációs folyamatokat. Annak alapján, hogy hol gátolják az oxidációt, több csoportjukat különböztetjük meg.

Leginkább az aszkorbinsavat (Cvitamint) és származékait használják italokban és gyümölcskészítményekben. A citromsav, mely azzal lassítja az oxidációt, hogy a zsírokban és olajokban jelen lévő fémnyomokat köti meg. A gyökfogók szintén a zsírokban és olajokban használatosak, közöttük megtalálhatóak a tokoferolok (E-vitamin) is. A borkősav, citromsav, foszforsav fokozzák a különböző antioxidánsok hatását.

Állományjavító és módosítószerek

Abban, hogy az élelmiszerek jó minősége, élvezhetősége tárolásakor minél hosszabb időn át megmaradjon, döntő szerepe van a különböző állományjavító- és módosító anyagoknak (pl. emulgeálószerek, stabilizátorok, stb.). Az ide sorolható adalékanyagok – E400-E499 – szerepe ugyanis az élelmiszerek állományának kialakítása, megőrzése. Az élelmiszergyártás bizonyos fázisaiban használnak még savakat és sókat is (pl. almasav, borkősav, stb.) – E500-E599 – a megfelelő kémhatás (ph), íz, szín, állomány kialakítása céljából.

Ízkiemelők

A különböző ízfokozó anyagoknak – E600- E699 – nincs kifejezett aromájuk, viszont már nagyon kis mennyiség elég belőlük ahhoz, hogy az ételek jellegzetes ízét felerősítsék. Főbb csoportjaik a glutamátok, guanilátok és az inozinátok. A glutamát az élelmiszerekben – különösen a tejtermékekben, a húsokban, halakban és zöldségekben – természetes formában is előforduló aminosav. Az egyik legelterjedtebben használt ízfokozó a nátriumglutamát (E621). A glutamátból biztonságosan fogyasztható maximális mennyiséget testtömeg-kilogrammonként 6 g-ban állapították meg. Az európai országokban azonban a glutamát bevitel csak a napi 5-12g közötti tartományba esik. A glutamáttal kapcsolatban érdemes további vizsgálatokat is folytatni, ugyanis vannak olyan esetek, amikor kis dózisú nátrium-glutamát adásával javítható az ízlelés, és ez a csökkent étvággyal járó állapotoknál (pl. idős korban) fontos lehet a megfelelő tápláltsági  állapot fenntartásában.

Az engedélyezett adalékanyagok listája időről időre bővül, felhasználási szintjük módosul, és minden fogyasztó érdeke, hogy ezekről – a lehetőségekhez mérten naprakészen – tájékozódjon. Remélem, hogy cikkemmel sikerült objektív képet mutatni a – sokszor természetes forrásból származó – adalékanyagokról, eloszlatni a gyakran minden alapot nélkülöző félelmeket és hasznos alapot adni a további hiteles információszerzéshez.

Forrás:MDOSZ- Táplálkozás és Tudomány VIII. évfolyam 9. szám, 2007. szeptember

Meghatározás: Adalékanyagnak nevezünk minden olyan anyagot, amely önmagában nem élelmiszer ugyan, de szándékosan, kis mennyiségben (maximum 10g/kg) adva az élelmiszerhez – az előkészítés, a feldolgozás, a csomagolás, a szállítás, a tárolás során – kedvezően befolyásolja annak érzékszervi, fizikai, kémiai és mikrobiológiai tulajdonságait. Vagyis az adalékanyagok használatának az a célja, hogy javítsák az élelmiszerek feldolgozhatóságát, eltarthatóságát, különböző jellemzőit (állagát, ízét, színét, illatát, stb.), valamint, hogy elősegítsék a tápértékek megőrzését.

Színezőanyagok

Az élelmiszerekben használt színezékek –leginkább az E100-E199 azonosítójú adalékanyagok – lehetnek természetes, természetes eredetű, valamint mesterséges színezékek egyaránt.

A természetes színezékek közül többnek (pl. az E160 karotinok, E161 lutein, E163 antociánok) biológiailag pozitív hatása is van, viszont felhasználásukat behatárolja, hogy a koncentrátum-kivonatok magukban hordozzák az eredeti nyersanyag ízét, nem elég stabilak, valamint drágák.

A természetes eredetű színezékeket növényi ill. állati nyersanyagokból állítják elő. Közéjük tartozik pl. a karamell és az aktív szén is.

A mesterséges színezékek ezzel szemben az előzőeknél olcsóbbak, íztelenek és szagtalanok, és jobb a színező hatásuk. Hátrányuk azonban, hogy nagyobb arányban váltanak ki allergiás megbetegedéseket, mint a természetes színezékek.

A jövő útja valószínűleg az egyre kíméletesebb élelmiszeripari technikák alkalmazása felé vezet majd, amely lehetővé teszi a nyersanyagok természetes színeinek a megőrzését, háttérbe szorítva a mesterséges színezőanyagok használatát.

Forrás: MDOSZ – Táplálkozás és Tudomány VIII. évfolyam 9. szám, 2007. szeptember

Bár a nyári repertoárhoz képest szűkebb a választék a szervezet védekező rendszerét támogató friss gyümölcsből és zöldségből, az idényjellegű nyersanyagok között is szép számmal találunk olyanokat, amelyek hatékonyan képesek fokozni szervezetünk fertőző betegségekkel szembeni ellenállását.

Anyagcserénk és a hőmérő összefüggései

Testünk hőszabályzó rendszerének köszönhetően szervezetünk hőmérséklete a

változó külső hőmérséklet ellenére is viszonylag állandó szinten tud maradni. A bőrünkben összeszőkülő erek, a csökkenő verejtéktermelés hőleadásunk mérséklődését szolgálják. A hidegben való didergés, toporgás, azaz az önkéntelenül növekvő izomaktivitás viszont az intenzívebb hőtermelést teszi lehetővé. Mindezek tükrében felmerül a kérdés, hogy mitől kúszik fel mégis sokaknál néhány kiló a téli időszakban? Tény, hogy a zsírszövet szerepet kap testünk hőszigetelésében, ami egyfajta magyarázata lehet annak, hogy önkéntelenül gyarapítjuk zsírpárnáinkat a hidegebb időszakban. A legújabb kutatási eredmények szerint a kevesebb napfény és a csökkenő hőmérséklet beindíthatja az emberben az ún. barna zsírszövet fokozott

termelését is, amely szövetről kimutatták, hogy 300-szor több hőt képes egységnyi mennyiségre vetítve termelni, mint más szövetféleség. Mivel azonban a hideg évszakban többnyire fűtött helyiségben tartózkodunk, így ennek köszönhetően a barna zsírszövet szerepe ma már nem olyan kifejezett, mint amilyen az a régebbi időkben lehetett. Lényeges tudatában lennünk annak, hogy a téli időszak alatti súlygyarapodás fő oka alapvetően nem a természetes folyamatokban keresendő, hanem a

mérték elvesztésében, gyakran többet fogyasztunk, illetve a megszokottnál

kevesebbet mozgunk.

Védelmi stratégia a hideg ellen

Ahhoz, hogy szervezetünk felvehesse a harcot a kórokozókkal szemben, fontos, hogy

rendszeresen, kellő mennyiségben gondoskodjunk ehhez tápanyagokról és folyadékról. A megfelelő folyadékellátottságnak a hideg beálltával elmaradhatatlan részét képezik a meleg innivalók, a különböző teafélék, a kakaó, tejeskávé, kávé is, melyek – a túlzásokat kerülve – részei lehetnek mindennapjainknak. A kiegyensúlyozott táplálkozás keretein belül a betegségmegelőzés szempontból kitüntetett szerepe van a C-vitaminnak. Vízben oldódó vitamin lévén könnyen kiürül a szervezetből, ezért fontos, hogy nap mint nap, folyamatosan fedezzük elegendő bevitelét. Megtalálható a friss zöldségekben és gyümölcsökben, nagyobb

mennyiségben pl. a citrusfélék

Testünk védekezése szempontjából kiemelkedő jelentőségű összetevők megtalálhatóak egy jól összeállított étrendben:

Reggeli: probiotikus joghurt zabpehellyel vagy tejben főtt gabonakása friss gyümölccsel,mandulával

Tízórai /uzsonna: mézes sárgarépa-alma saláta, vagy szezámmagos káposztás tönkölypogácsa

Ebéd: kelbimbós-laskagombás csirkeraguleves, fokhagymás grillezett hal, brokkolival töltött sajtos burgonya, céklasaláta, fahéjas sült alma, vagy lencseleves, spenótos göngyölt csirkemell, zöldséges barnarizs, ecetes kígyóuborka saláta, sütőtökpuding

Vacsora: avokádókrémes melegszendvics citrommal ízesítve, vagy padlizsános-cukkinis főtt durumtészta vegyes salátával.

Forrás: Táplálkozási Akadémia Hírlevél II. évfolyam 11. szám, 2009. november

A paradió Brazília,Bolívia,Peru és Venezuela hatalmas őserdeiben magas,vadon növő fákon terem.Mintegy 50-60 méter magasra növő örökzöld fája lándzsás leveleivel,valamennyi növénytársánál sudárabb termetével a trópusi erdők igazi királya.Ellentétben más nemes fafajtával, a paradiófát soha nem vágják ki,mivel termése sokkal értékesebb a fájánál.Egyetlen fa 600 gyümölcsöt ad évadonként.

Kívülről a kókuszdióhoz hasonlítható termése vastag,fás héjú,kicsi fedővel nyíló toktermés.A virágzás után 15 hónapra van szüksége a termések megéréshez.Amikor az érett termés végre lehullik a fáról,nem tanácsos a fa alatt tartózkodni.A paradió kemény,frissen még szőrös,majd ráncos és rücskös barna héja alatt található fehér édeskés dióra és mandulára emlékeztető izű magbél.A gyümölcsben ,az úgynevezett chokóban egy-két tucat nyíl formájú mag rejlik.A paradió különböző változatai főként a mag nagyságában különböznek,ami a piacon árbeli különbséget is jelent.Az októbertől márciusig gyűjtött paradió jellegzetes indián szerszámmal(mahetével) szabadítják ki a csonthéjas házából.

Tápláló és egészséges

A paradió magbele rendkívül tápláló.100g paradió mintegy 670-710 kalóriával ajándékozza meg elfogyasztóját.Zsiradéka nagy százalékban tartalmaz telítetlen zsírsavakat.Sok kálciumot,káliumot,magnéziumot,vasat,foszfort és szelént tartalmaz.Ez utóbbi nélkülözhetetlen számos idegi működéshez,fontos szabad gyök-fogó,hangulatjavító,szellemi teljesítményt fokozó hatása ismert.Egyetlen héjatlan paradió 12-25 mikrogramm,egy héjas akár 100 mikrogramm szelént is tartalmazhat,így 1-2 szem elfogyasztásával a felnőtt napi szükséglet fedezhető,mintha csak a egy táplálékkiegészítő tablettát kapnánk be.Kifejezetten ajánlható azoknak is,akiknek minden igyekezetük ellenére sem sikerül hízniuk.

Hámozatlan,hámozott és fényezett formában lehet kapni,kimérve vagy előrecsomagolt kiszerelésben.

Nem lehet véletlen a rágógumi mára már több évtizedes sikertörténete. Szeretjük kellemes mentolos-gyümölcsös ízéért, sőt régóta tudjuk, hogy a rágás fokozza az agyi vérkeringést, ezáltal pedig a koncentrációs képességet és az éberséget. Valamint a rágás során fellépő bőséges nyálelválasztás, illetve a cukormentes rágógumik étkezést követő használata a keletkező savak semlegesítésén keresztül hatékony tényező lehet a fogszúvasodás megelőzésében.

Újdonság azonban, hogy kedvenc rágnivalónk még testtömegünk karbantartásában is

segítségünkre válhat. Ugyanis egy nemrégiben az Egyesült Államokban végzett kísérlet során a résztvevők a ropogtatnivalók iránti étvágy és sóvárgás csökkenéséről számoltak be rágóhasználat után. A négy napig tartó vizsgálatban 60, egészséges testtömegű felnőtt vett részt. A kísérleti menü egy a laboratóriumban elfogyasztott ebédből, majd ezt követően 3 órával később elfogyasztott édes vagy sós rágcsálnivalóból állt. A résztvevők egy csoportjánál a fenti menüt rágógumival is kiegészítették. A vizsgálat során közvetlenül az ebédet követően, majd óránként egyszer a délutáni kisétkezésig vizsgálták az éhségérzet, a telítettségérzet és az étkezés iránti vágy kialakulását, illetve ennek mértékét. Az eredmények szerint a rágógumit fogyasztó csoportban 36 kcal-val alacsonyabb volt az energiafelvétel, az éhségérzet is enyhébb mértékben jelentkezett, mint a rágógumit nem fogyasztó csoportban. Mindkét csoportban egyformán találkoztak a sós és édes rágcsálnivalók fogyasztása iránti vágy jelentkezésével, azonban a rágózó kísérleti alanyok esetében az édességek fogyasztása iránti vágy kisebb mértékben lépett fel, mint a nem rágózóknál.

Összefoglalva elmondható, hogy a rágógumi használata mérsékelte az étvágyat, csökkentette az édességek fogyasztása iránti vágyat, és alacsonyabb mértékű rágcsálnivaló-bevitelt eredményezett. Ezen vizsgálati eredmények jól kihasználhatóak, többek között a testtömeg karbantartására irányuló stratégiák megalkotása esetén.

Forrás: MDOSZ Tudományos Életmódtanácsok II. Évfolyam 11. szám