Növények és a Feng Shui

Valamikor az ember természetben együtt élt az állatokkal és a növényekkel, fákkal, virágokkal.  A természet mag a volt a rendezettség az ismétlődés körforgása.

Az évszakok váltakozásával, a növények színének változásával, mindig elhozta a megújulást, az újjászületést. Egyszerre volt rendezett és rendezetlen, kemény és lágy.

Mai építkezési stílusaink, a merevebb ridegebb és művi formákat a célszerűség és a gazdaságosság szempontja irányítja. Sajnos egyre csökkennek azok a területek, melyek a természethez való tartozásunkat közvetíti. A lakások, irodák, egyre szűkebbek, és egyformák. Pedig az ember elválaszthatatlan a természettől, a növényektől.

A harmonikus emberi lét egyik legfontosabb feltétele a növények jelenléte.
Ahol a növények jól érzik magukat ott az ember is, jól érzi magát, a kapocs elszakíthatatlan.  Biztosan találkoztak, már olyan lakással, ahol a növények porosak, színtelenek és élettelenek voltak.  Ugyanakkor az ellenkezőjét is tapasztalhatták már. A növények adta oxigén, az emberi lét számára nélkülözhetetlen tényező. Növényeink a környezetből kiszűrt széndioxidot alakítják át oxigénné, melyet belélegzünk. Másik egyedi tulajdonságuk, a szépségük, egyszerűségük. Ki ne ült volna már legalább egyszer a foteljában, és csak nézte a kedvenc virágát, vagy cserepes növényét. A növények meghálálják a gondoskodásunkat, az odafigyelésünket.

Hogyan is lép a képbe a Feng Shui?
Az ősi kínai tudomány hagyománya és felhasználása az ember életének jobbá tétele érdekében igen régre nyúlik vissza. De már akkor is megfigyelhető volt a kertépítésben bizonyos növények bizonyos helyre ültetése, egyes növények különleges ápolása. Például a Bonsai ápolása külön tudomány volt régen is és még ma is.

Milyen módon tudjuk ezt mi felhasználni a nélkül, hogy ártanánk a növényeknek?
Tudjuk, hogy a CSÍ áramlása áthatja otthonainkat, irodáinkat. A nagy ablakfelületek leárnyékolása és a CSÍ benntartása érdekében tegyünk az ablakokba kerek levelű, íves vagy pénzérme formájú levelű növényeket. Lehetőleg ez legyen kúszónövény. Biztosítsunk számára létrát, hogy akadálymentes növekedése biztosítva legyen. Két három naponta öntözgessük kevés vízzel. A cserepet forgassuk meg a naponta, hogy minden levelét, ágacskáját egy formán érje. Figyeljünk a virágföld tápanyagtartalmának folyamatos utánpótlására. A vízmegtartás érdekében, a kiszáradáselkerülésére, tegyünk kerek köveket a föld tetejére. Fontos ismérv, hogy hegyes, szúrós növényt ne tegyünk a CSÍ útjába!

Ha ablakunk éppen a gazdagság, karrier, vagy hírnév részen van akkor igazán lényeges, hogy a CSÍ minél tovább tartózkodjon az otthonunkba vagy az irodánkba. Ha a gondoskodásunk, szeretetünk őszinte odafigyeléssel párosul, akkor a növény elkezd fejlődni, és ha virágos, akkor szirmot bont.  Nos ezzel még nem biztos, hogy kéthét múlva nyerünk a lottón, de az első lépést már
megtettük a gyarapodás felé vezető úton. Figyeljünk a környezetünkre és meghálálja.

 

Filed Under: EgészségÉletmódEzotériaGyógynövénytár

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.